A friss hó megváltoztatja az ismerős tájat. E rácsodálkozás eszembe juttatta, hogy miért is lettem kutató sok-sok-sok évvel ezelőtt.
Talán a felfedezés öröme hajtott? Vagy, hogy én lehetek valamiben az első? Vagy, mert szerettem volna híres lenni? Ki tudja ezt ma már!
Amit viszont egyre jobban látok, az a kutatók felelőssége, hogy ne csak őrizzék a tudomány értékeit, hanem, hogy felelősnek érezzék magukat abban, hogy a tudományos eredményeket miként lehet a világ jobbítására hasznosítani. Sőt, legyenek a tudomány követei (ha tetszik, angyalai), hogy egy sokkal élhetőbb világot építsünk.
Ezért minden tudós, minden nap tehet valamit! Akár csak azzal, hogy beszél arról, mi az az erdő, miképp vigyázzunk az egészségünkre vagy miképp csökkentsük a „fogyasztásunkat”.
Mi kivételes helyzetben vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amiért rajongunk… de ez felelősséggel is jár a mindennapokban, mert, ha valaki, akkor éppen a felfedezők láthatják a jövőt… és talán még nem késő…